
Kirándulásra indul a Kertvárosi Ifjúsági Önkormányzat csapata a nyári felkészítő táborban, jobbra hátul Fried Marcsi, az önkormányzat ifjúsági referense, a csapatvezető
A Kertvárosi Ifjúsági Önkormányzat 2008 áprilisában Kovács Péter polgármester kezdeményezésére jött létre, részben azért, hogy a fiatalok közvetlenül is megismerkedjenek a választásokkal, másrészt azért, hogy a megválasztott képviselők részt vegyenek a fiatalokkal kapcsolatos önkormányzati döntésekben. A választás iskolai szinten zajlott, a megválasztott képviselők ifjúsági polgármestert, alpolgármestereket és bizottságokat alakítottak. Az önkormányzat anyagi támogatással segítette az ifjúsági önkormányzat munkáját. Az ifjúsági feladatokat Dr. Friedné Rajki Ilona (Marcsi), a társadalmi kapcsolatok referense látja el, ő a segítője az ifjúsági önkormányzatnak is.
Az ifjúsági önkormányzat választási ciklusa kétéves, így 2008 óta idén immár harmadik alkalommal került sor választásra. A megválasztott képviselők minden alkalommal alapos módszertani képzésben részesültek a a VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség Magyartési Tábor Központjában. A képzés tematikája a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Mintaprojektjei között szerepel, a képzést vezető Korom Pál 2008. évben az SZMM Ifjúságért Díj-át nyerte el.
Az ifjúsági önkormányzat a kezdetektől fogva igen sikeresen működik. Testületi üléseiket háromhetente tartják, s rendszeresek a bizottsági összejövetelek is. A Környezetvédelmi bizottság által kiírt rajpályázatra több száz pályamű érkezett, a díjátadás a Mikulás-napi úszó bulin történt, ahol százötven fiatal szórakozhatott. Az Erzsébet-ligeti Színházzal kötött együttműködési megállapodás nyomán a fiatalok is részt vettek a rendezvények, ünnepségek szervezésében, lebonyolításában.
A két évvel ezelőtt újra megválasztott képviselők szintén több sikeres projektet kezdeményeztek. Kérdőíves menza-kutatást végeztek, szintén volt uszoda-buli, és sikerült megvalósítani a Veres Péter úti ifjúsági klub felújítását. Igen jelentős változást hozott, hogy az ifjúsági képviselő-testület módosította az alapszabályt, és a választhatósági korhatárt 18-ról 25 évre növelte. Ezáltal lehetőség nyílt arra, hogy a Kertvárosi Ifjúsági Önkormányzat törődjön a 18 évnél idősebbekkel is.
Ez a feladat már a mostani ciklusra maradt, s a módosított alapszabály következtében az önkormányzatból „kiöregedett” 18 év feletti aktív tagok is visszatérhettek, és nagy tapasztalattal segítik a munkát. A 2012 nyár elején tartott választások utáni szokásos nyári képzés egyik speciális feladata volt az ő szerepük, feladatuk behatárolása, eddig szerzett tudásuk minél szélesebb körű alkalmazása, különös tekintettel arra, hogy a közösséghez most csatlakozók integrációja zökkenőmentes legyen.
Nagy lehetőség áll a kerületi fiatalok előtt: amennyiben az ősz folyamán megjelenik erre megfelelő pályázat, ifjúsági központ kialakítására kaptak elvi ígéretet.
A fiatalok gőzerővel készülnek a pályázatra: a nyári képzés során kidolgozták a fiataloknak nyújtandó szolgáltatások, állandó programok, rendezvények és tevékenységek rendszerét.
Munkájukhoz a sikeres rendezvények során már néhány felnőtt önkéntes is csatlakozott. Az új képviselők számára külön feladat lesz a velük való eredményes kapcsolattartás és kommunikáció.
Vogl Gábor, a Kertvárosi Ifjúsági Önkormányzat polgármestere
Napsütéses, vidám reggelen gyűlt össze a XVI. kerület ifjúsági önkormányzata, hogy megkezdje utazását Magyartésre, ahol egyhetes képző-táborban vesz részt. A tábor célja, hogy megismertesse a képviselőket a média világával, megtanuljanak csapatban dolgozni, elsajátítsák a megfelelő tudásanyagot és tapasztalati ismereteket a későbbi önálló munkájukhoz.
Dinnyemag-köpő bajnokság a terasz szélén
A tábor során megismert elméleti részt a fiatalok különböző olyan projektekben használják fel, amelyekből a továbbiakban a saját gondolataikból született programjaikat tudják megvalósítani. A tábor vezetői, dr. Majár János és dr. Friedné Rajki Ilona (Marcsi) immár negyedszer rendezik meg az eseményt a Kertvárosi Ifjúsági Önkormányzat épp soron lévő tagjainak, a sikeres és eredményes működés érdekében. Munkájukat a VE-GA Gyermek- és Ifjúsági Szövetség tagjai segítik.
Strand helyett: locsolkodás a nyári melegben…
Friedné Marcsi a XVI. kerület ifjúsági koordinátora, az ifjúsági testület kapcsolattartója a felnőtt önkormányzattal. Bevált módszerrel dolgoznak: a két éves ciklus alatt először Magyartésen „alapoznak”, majd a második évben Balatonszárszón, a már addig elért eredményekre építik a képzést. Sikerüket az előző ciklusok alatt megrendezett programok (pl.: Bringa-nap, ifjúsági klub kialakítása) igazolják.
Az új képviselőkre most nagy feladat vár. Az Erzsébet-ligetben lévő, évtizedek óta nem használt, egykori Tiszti Kaszinót (reményeink szerint pályázati támogatásból) felújítja, melynek egy részében Ifjúsági Központ fog működni, a fiatalok igényeinek megfelelően.
Kis dolognak tűnhet ez a „nagyok szemében, de elképesztően nagy lehetőség nekünk, kertvárosi fiataloknak, hogy MI MAGUNK találhatjuk ki milyen szolgáltatásokat szeretnénk, milyen programokat szervezzünk és valósítsunk meg a saját Ifjúsági Központunkban. Még csak a tervezésnél tartunk, de már most köszönjük a lehetőséget, rajtunk nem fog múlni!!!
HAJRÁ FIATALOK, HAJRÁ KERTVÁROS!
Lukács Márton
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kertvárosi Ifjúsági Önkormányzat, röviden: KIÖK. Ez a KIÖK egy fiatalokból álló csoport volt, a kerek Magyarországon, a Csoda-fővárosban, a varázslatos XVI. kerületben. Ez a csoport elment egy táborba. Itt aztán a Nagy Varázsló rögtön egy játékkal fogadott minket, 3 kis Tündérke segítségével. Nagyon sokat szórakoztunk, és mindenki élvezte. Ezek után három csoportra osztottak minket a tündérkék vezetésével. Vetélkedőt játszottunk, ahol az Antiszociális Vattacukrok nyertek. Szoros küzdelem volt… Mindenki hősiesen harcolt, de a próbatételek rendkívül nehezek voltak. Kanálon kellett ping-pong labdát egyensúlyozni, illetve ezeket kellett lefújni az asztalról. Volt célbadobás, kellett kéz, illetve láb nélkül gyufásdobozt becsukni (rá kellett ülni), szájba fogott két szívószálat kellett egybe csúsztatni… Szóval a Barom-FIK, a Pokoli Éretlen Pónikecskék és az Antiszociális Vattacukrok nagy kihívás elé voltak állítva.
A többi napokon is klassz dolgokat játszottunk. A három nagy lovag segítette a játékokat. Kedvencünk a maffia, amivel mindig zárjuk a napot.
Mach Berta
A Kertvárosi Ifjúsági Önkormányzat elérhetősége: http://ifjúság16.hu/ e-mail: ifjusag16@gmail.com
|