Helyi Hírek - Független folyóirat   2024.03.29. péntek
Auguszta
E-mail cím:

Jelszó:

CÍMLAP
Cikkek és hírek
Portaszolgálat
Balesetek
Tűzoltósági hírek
Rendőrségi hírek
Polgármesteri interjú
Természetgyógyászat, szépség és egészség
Horoszkóp, asztrológia
Receptek
Videók
Olvasóinktól: körbeküldős üzenetek
Archívum
Archívum
Képgalériák
Helyi Hírek laphálózat
Legutóbbi számaink
Archívum - HH XVI.
Archívum - HH XVII.
2004 előtti számaink
Megjelenési időpontok
Hirdetési áraink
Lakossági aprók
Hirdetésfeladás
Szakmai adattár

Látogatók: 28664534
   « Vissza

Nyolczas Péterre emlékezünk

 « Cikkek és hírek 
2021. szeptember 15.
 

   Nagyjából 2007-2008 körül lehetett. Egy hideg téli januári napon korcsolyázni indultunk a családdal. De nem a városligeti Műjégpályára és nem is a befagyott Naplás-tóra. Hanem csak a közeli Hősök terére, ahol azokban az években a Kölcsey Ferenc Általános Iskola udvarán lehetett még korcsolyázni.

kepfile

  Nyolczas Péter testnevelő tanár ugyanis minden télen jégpályává fagyasztotta a suli udvarát, ahol a testnevelésórák keretében korcsolyázni tanította a gyerekeket. Nem tudom, melyik volt a nehezebb, naponta többször, többek között az esti és a hajnali órákban is fellocsolni az udvart, hogy a jégréteg megfelelő vastagságú legyen, vagy azt a sok csetlő, botló gyereket megtanítani arra, hogy tudjanak közlekedni a jégen.

    Péter bácsi azonban tudta a receptet. Azon a bizonyos szombat délelőttön (nem fizetett munkanapon) rajtunk kívül még vagy nyolcvanan (szülők és gyerekek) korcsolyáztak a Hősök terei iskola udvarán. Amikor Péter bácsi úgy látta, hogy valaki (általában egy vagy két gyerek) megszegi a házirendet, csak a sípjába fújt. Az éles figyelmeztető hangra pedig nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is lemerevedtek. Péter bácsi akkor nyugodt hangon elmondta, mi a szabálya a jégen való tartózkodásnak, majd ismét útjára engedte a korizókat. A félreértés miatt ez nem afféle poroszutas katonai rendszabályozás volt, a síp mindössze a nyugodt kommunikációt biztosította. Illetve azt is bizonyította, hogy a testnevelőtanárnak tekintélye volt.
   Márpedig erre a tekintélyre szüksége is van egy olyan pedagógusnak, aki a tornasportra tette fel az életét. Ő ugyanis a svédszekrénnyel, a gyűrűvel, a gerendával és a korláttal sosem veszélyeztetni akarta a gyerekeket, hanem csak ugrani, bukfencezni, kézen állni és küzdeni megtanítani őket, illetve a CSIVIT (Csupa Izom Vidámság Torna) versenyekkel is elsősorban az összetartást, az együttműködés és az alkalmazkodás képességeit erősítette. Hogy ezt mennyire jól csinálta Péter bácsi, arról az iskola vitrinjeinben található kupák, serlegek, érmek és oklevelek tanúskodnak.

  Ezekben a szomorú pillanatokban számtalan kép villan elém. Még óvodás volt a lányom, amikor először találkoztam Péter bácsival. Aki éppen ovis tornát tartott feleségével, Marcsi nénivel a Kölcsey tornatermében. Ahogy ott bántak a gyerekekkel (és az aggódó szülőkkel is), az mindenkit levett a lábáról. A lányom Péter bácsi miatt választotta a Hősök terei iskolát, le sem tudtuk volna beszélni róla.

kepfile

kepfile

   Az évek során számtalan tornaedzésén vettem részt, láttam, hogyan bánik a gyerekekkel, akik rajongtak érte. A CSIVIT-versenyek kitűnő példái voltak az ő pedagógiai munkájának. Ezek a tornaversenyek ugyanis a szertornával ellentétben nemcsak néhány tehetségnek, hanem egyszerre sok gyereknek biztosítottak élményt és sportolási lehetőséget. Az ő felkészítésük mindig kollektívan zajlott, több kolléga is részt vett benne, akiket megfertőzött Péter bácsi lelkesedése.
   De ahhoz, hogy a kölcseys közösség minden versenyen flottul működjön, egy olyan karmesterre volt szükség, mint amilyen Péter bácsi volt. Jómagam hosszú éveken keresztül írtam azt le, hogy „Péter bácsi vezetésével a Hősök terei diákok fölényesen nyerték az országos CSIVIT-versenyt” (az első 12 évben 11-szer, ráadásul alsóban és felsőben is ők voltak a legjobbak). Annak a munkának, annak az energiának és annak lelkesedésnek, amit Nyoczas Péter tanár úr a gyerekek felkészítésébe fektetett, sehol az országban nem volt ellenfele.

   Ha pedagógus lennék, olyan szeretnék lenni, mint amilyen pedagógus Péter bácsi volt. Persze, vagyok annyira önző, hogy engem is elsősorban a sikerei, a kollégáktól, diákoktól és szülőktől érkező pozitív visszajelzések és a Tanár urat övező szeretet vonzana leginkább erre a pályára.

   Volt szerencsém ott lenni azon a 2010-es júniusi ünnepségen, melyet volt tanítványai szerveztek a számára a hatvanadik születésnapja alkalmából. Ma is borsódzik a hátam attól a szeretethullámtól (cunamitól), amely aznap elárasztotta az iskolát. Péter bácsit egy állítólagos felülvizsgálat miatt berendelték a Szakrendelőbe. Ennek nem örült, de mégis elment. Távollétében pedig leállt a tanítás, a diákok ünnepi díszbe öltöztették az iskolát és a tornatermet, ez utóbbi helyiséget pedig ellepték a volt a diákok (akiket az iWiW-en, telefonon vagy szóban értesíteni tudtak a nagy „összeesküvésről”).
  Péter bácsi meglehetősen bosszúsan tért vissza a kamu felülvizsgálatról (az orvos is cinkos volt az összeesküvésben), ám a fogadás minden dühét feledtette. A kollégái és a diákjai ugyanis a bejárattól a tornateremig sorfalat álltak neki, Péter bácsi könnyeivel küszködve osztogatta a pacsikat. A sokkhatás azonban a tornateremben érte, ahol húsz, harminc éve tanított növendékei fogadták őt vastapssal. Az ünneplők ráadásul még egy alkalmi CSIVIT-csapatra is összeálltak, így adva meg a népszerű pedagógusnak a „végső kegyelemdöfést”. Egyszerre volt megható és felemelő az a délután. Ennél nagyobb elismerést a Kossuth-díj sem jelenthetett volna a számára. Kossuth-díjat ugyan nem, de Magyar Sportért Díjat azért kapott pályafutása során, de aki ismerte őt, az tudja, ennél sokkal több is kijárt volna neki.
   Egy éve találkoztam utoljára Péter bácsival. A Petőfi utca 48. szám (!) alatti otthonának kertjében ültünk, és beszélgettünk. Tudtam róla, hogy nagybeteg, és sejtettem azt is, hogy a betegségének az sem igazán tesz jót, hogy már nem taníthat. Ennek ellenére vidám és pozitív volt. Nekem pedig jó volt őt újra (immár utoljára) látni.

kepfile

Nyolczas Péter tanár úr temetése 2021. október 1-én 12 órakor a Rákospalotai Köztemetőben lesz. A tervezett sorfalban mindenkinek van egy hely.

   Megrendülve fogadtam a hírt, hogy Péter bácsi nincs többé. Felfogni sem tudom, hogy ekkora kaliberű pedagógus hogyan távozhat ilyen fiatalon (71 évesen). A hiányát sosem lehet majd pótolni, egy vigasz van csak: a szellemisége talán itt marad köztünk, és nemcsak én szeretnék olyan pedagógus lenni, mint ő volt, hanem még sokan mások is. Nyugodj békében, Péter bácsi!
                                                                                                                                                                Riersch Tamás



 


Ferenci Kiadó Bt.  •  1162 Budapest, Hermina út 16.  •  Tel.: [1] 405-5919  •  E-mail cím: hh@hh16.hu
Ugrás a Szakmai Adattárhoz
preload preload
Legutóbbi lapszámunk - 2024. március 20.
2024. évi naptár nyomtatható formátumban letölthető
Hogyan legyünk egészségesebbek, szebbek, vékonyabbak
Ide kattintva megtekinthető
Kerületi festőművészek virtuális galériája
A fogyás lélektana
A XVI. kerületi uszodák honlapja
Bővebben az önismeretről és a Bach-virágterápiáról
Ide kattintva megtekinthető
Lao Ce ősi bölcselete e-book formátumban
Hazai és nemzetközi időjárás

Kattintson ide az előrejelzéshez