2018 Karácsonyának első napján elhunyt Teszák Sándor, a Kertváros közismert grafikusa, a XVI. kerület kitüntetettje, a Magyar Újságírók Szövetsége Karikatúraművészeti Szakosztályának alapítója, sokak jó barátja, még többek ismerőse, kiváló közéleti személyiség. Alább Riersch Tamás újságíró személyes hangvételű írásával búcsúzunk tőle.
Kikerülve a lényeget… Októberben a világkupagyőztes férfi vízilabdaválogatott szövetségi kapitányát, Märcz Tamást látta vendégül a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör. Nekem, akkor volt szerencsém utoljára találkozni Teszák Sanyival. Aznap az erzsébetligeti programunk előtt útban a színház felé a korábbiakhoz hasonlóan ismét a mátyásföldi családi háza felé kanyarodtam, hogy átvegyem az aktuális vendégünknek előre megrajzolt karikatúráját. Akkor már sejtenem kellett volna, hogy baj van, hisz csöngetésemre Sanyi az átlagnál lassabban és bizonytalanabbul battyogott ki a kertkapuhoz, és a kezében hozott szatyorból mindjárt két rajzot vett ki, hogy átadja nekem. Mint mondta, ő is érezte, hogy az első rajznál kicsit „dadogott” a ceruzája, ezért inkább kettőt készített, válasszam ki én, hogy melyiket adjuk majd a pólókapitánynak. Bevallom, nem volt könnyű választanom, mert egyik rajz sem volt kiemelkedő munka. Ám, akkor még nem tudtam, hogy ez a két alkotás, hamarosan majd a Teszák-életmű legértékesebb darabjai közé fog tartozni. Mert nagy valószínűséggel ezek voltak Sanyi legutolsó munkái. A tényszerűség kedvéért az októberi Varjú-est díszvendége, az olimpiai bajnok Märcz Tamás nagyon örült az ajándéknak, ő még a dadogás ellenére is kiérezte a képből a sajátos Teszák-humort. Tamást ismerve biztos vagyok abban is, hogy ez az utolsó rajz felkerült lakásának falára.
Én azonban a karácsonyi tragédia óta elképzelni sem tudom, 2019-ben hogyan fogok majd ismét az Erzsébetligeti Színházhoz autózni, hogy részt vegyek a soron következő Varjú-esten. Mert a gázpedálon taposó lábam biztos, hogy ismét a Géza utca felé vinne, és nagyon nehéz elfogadnom, hogy már nem lesz miért megállnom az ismerős barna kerítés előtt. Aranyigazság, az ember csak akkor veszi észre a másik fontosságát, ha a másik már képtelen fontos lenni. Hát, be kell vallanom, én nagyon érzem Sanyi hiányát, akivel mindig tudtam hülyéskedni, aki minden felkérésnek eleget tett, és aki még azt is el tudta adni, ha valami alól kibúvót keresett. Teszák Sándor úgy volt a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör tagja, hogy az egészségi és családi állapotára (nagypapai teendőire) hivatkozva évek óta távol maradt a rendezvényeinktől. De a rajzai révén mindig ott érezhettük magunk között. Ehhez ő nagyon értett. Sajnos, mindez, már csak múlt idő, így magamnak is úgy kell készülnöm, hogy a jövőben már Géza utcai kitérő nélkül megyek majd az Erzsébet-ligetbe. Az biztos, hogy rövidebb és Sanyi nélkül sokkal unalmasabb lesz az út. Riersch Tamás |