2020-ban Tokióban rendezik majd a soron következő nyári olimpiát, mely rendezvény napról napra közelebb kerül, így érdemes már arról morfondírozni, hogy vajon a kerületünkből kinek sikerül majd kijutnia a legnagyobb sporteseményre.
Gyöngyössy Anikó, a női vízilabda válogatott első számú centere a XVI. kerület lakója
A vízilabdasport klasszikusan magyar sikersportágnak számít. Volt idő, amikor elképzelhetetlennek tűnt volna, hogy egy olimpiát magyar pólósok nélkül rendezzenek meg. Mára ez a szabály már nem törvényszerű, a sportág ugyanis sok országban megvetette a lábát, alaposan megnőtt a legyőzendő ellenfelek száma, és a magyar vízilabdának is sokkal több energiát kell beletennie egy-egy jó eredmény elérésébe. Ez még inkább igaz a női vízilabdára, amely sok országban – az USA-ban, Ausztráliában, Hollandiában – nagyobb népszerűségnek örvend, mint a férfi póló. Szerencsére, a vízilabda női ága nálunk is fontos pillérnek számít, és nagy örömünkre, a jelen és a jövő női pólósikereiben kerületünk is érintett lehet. Köszönhetően annak, hogy a válogatott első számú centere, Gyöngyössy Anikó kerületünk (Mátyásföld) lakója.
– Korábban Sashalmon éltünk, odajártam iskolába, a Sashalmi Tanodába, majd Mátyásföldre költöztünk, és én, valamint a testvéreim is a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségiztünk le. Nemcsak én, hanem a bátyám, Csaba és a húgom, Éva is sportoltak, előbbi a MAC Népstadionban hokizott, az utóbbi pedig velem együtt vízilabdázott a Póló SC-ben. Mára azonban már mindketten felhagytak az aktív sportolással. Nem úgy Anikó, aki ráadásul egészen különleges karriert futott be. Ő ugyanis vízilabdakapusként kezdte a pályafutását. A védést ráadásul olyan jól csinálta, hogy előbb korosztályos szinten lett válogatott – egy Európa-bajnoki ezüstéremmel és egy ötödik hellyel büszkélkedhet, és kétszer Magyarország legjobb utánpótláskorú kapusa címet is kiérdemelte -, majd tagja lett a felnőtt magyar válogatottnak is, és 2009-ben részt vehetett a római világbajnokságon, ahol hetedik lett a magyar együttessel. – Szerettem védeni, de egy idő után tehetetlennek éreztem magamat a kapuban. Úgy voltam vele, hogy a háló előtt állva nem tudok annyit hozzátenni a csapatjátékhoz, amennyit szeretnék. Ezért a Póló SC-ben, a Honvéd-Dominóban, az ASI-ban, majd a Szentesben eltöltött évek után kikéredzkedtem a kapuból. Németországba, Hamburgba pedig már mezőnyjátéksoként (átlövőként) igazoltam.
Anikó nagyjából tíz éve ismerte meg Petrovics Mátyás edzőt, aki akkoriban szövetségi kapitányként irányította a válogatottat. Ez az ismeretség is hozzájárulhatott ahhoz, hogy, miután hazatért Németországból, a Petrovics Mátyás által irányított BVSC-Zuglóhoz igazolt. – Öt éve játszom már a Szőnyi úton, s mivel öt évvel ezelőtt a csapatnak éppen centerre volt szüksége, immár öt éve ebben a pozícióban játszom. Még hozzá nem is rosszul, amit bizonyít, hogy Bíró Attila jelenlegi szövetségi kapitány a riói olimpiát követő válogatottépítési időszakban előbb csak kipróbálta, majd be is építette Anikót az új – és remélhetőleg a jövő – csapatába. Kerületünk büszkesége pedig idén nyáron már a barcelonai Európa-bajnokságon találta magát. – Bár címvédőként mentünk az EB-re, mivel új a csapatunk, amely nagyrészt fiatalokból áll, nem mi számítottunk a legfőbb esélyesnek. Ennek ellenére sikerült maradandót alkotnunk, és bejutnunk a legjobb négy közé. A nyáron szerzett negyedik hely jó ugródeszka ahhoz, hogy az elkövetkezendő két évben ennél nagyobb célokat is elérhessünk. Én pedig külön örültem annak, hogy a kapitány az EB-n mutatott teljesítményemmel elégedett volt.
Anikó ennek az újjáalakított magyar vízilabdaválogatottnak az egyik legrutinosabb tagja. De ő nemcsak tapasztalatával, nemcsak magas termetével és nemcsak különleges karrierjével (a magyar vízilabdasport történetében még nem volt rá példa, hogy egy játékos kapusként és centerként is világversenyen szerepelhessen), hanem egyéb módon is kiemelkedik a többiek közül. Amíg nap mint nap az a feladata, hogy az ellenfelek védőivel „verekedjen”, a civil foglalkozása ennél jóval szelídebb: bölcsődei gondozónő. – Sajnos, csak a gyakorlatom alatt volt lehetőségem bölcsődében dolgozni, azóta az élsport minden percemet kitölti. De a tanultakat otthon is alkalmazni tudom. Merthogy a mai női vízilabdaválogatottban (és a BVSC-ben is) Anikó az egyetlen gyakorló édesanya. Ötéves kislányát, Lilit természetesen a Szőnyi útra járatja úszni tanulni, a kislány ugyanis a mamája után mindenképpen BVSC-s szeretne lenni. Persze, a gyereknevelés élsportolóként nem könnyű dolog, Anikónak is szüksége van a segítségre. Szerencsére, a szülei is a Kertvárosban laknak, így van, aki vigyáz Lilire, míg a mamája edz vagy edzőtáborban van, vagy világversenyen szerepel. – Sokat gondolok már az olimpiára. Jó lenne, ha a jövő évi világligán vagy világbajnokságon sikerülne kvalifikálnunk magunkat. Egyik esemény sem lesz könnyű, de Barcelonában is bizonyítani tudtuk, hogy nehéz helyzetben is megálljuk a helyünket. S ha kijutnánk az olimpiára, akkor jó lenne érmet szereznünk, ez ugyanis még hiányzik a magyar női vízilabdasport éremkollekciójából. Hátha, nekünk összejöhet a dolog. Gyöngyössy Anikó nemrég klubhűségből is jelesre vizsgázott. A jó EB-szereplésnek köszönhetően ugyanis egy olasz klub jól fizető szerződést ajánlott neki. Ő azonban már korábban szóban ígéretet tett edzőjének, hogy az olimpiáig marad a klubnál, és ezt az ígéretét be is tartotta. Riersch Tamás |