|
Lángoló kalyibát oltottak a tűzoltók a Szilas-patak menti erdőben, a Sarjú utca mentén március 11-én délután. A lomokkal körülvett szerény hajlék a tűzben teljesen elpusztult, minden bennégett, ami ott volt. Az első megállapítás szerint feltehetőleg begyújtva maradhatott a kályha, s bizonyára attól gyulladt ki a hajlék – ezt utóbb a bentlakók határozottan cáfolták, szerintük egyértelműen gyújtogatás történt, valószínűleg egy betörő akarta eltüntetni a nyomokat úgy, hogy felégette mindenüket.
E sorok írója – tán különös kedvtelésből – több alkalommal megfordult már hasonló hajléktalan tanyákon, s így közvetlen tapasztalata lehetett az ilyen életvitelről. A Sarjú utca menti hajlék viszont a megszokottnál sokkal több mindent tartalmazhatott, legalábbis az összeégett nyomok erre utaltak. A tűz utáni napon tehát ellátogatott a tűzkárosultakhoz.
A kiserdőben kanyargó csapás visz a hajléktalanok hajlékaihoz – három bódé is állt itt a tűz előtt, mostanra kettő maradt. Kisvajda jön elő a kutyaugatásra a hátsó lakóegységből, majd József, a szerencsétlenül jártak közvetlen szomszédja köszönt – vele már tegnap, a tűzoltás idején is beszélgettünk egy sort, kérésre megmutatta a 200 literes vashordóból készített igen praktikus kályhát, amiben szinte bármi elég, jó meleget ad, s a tetején prímán lehet főzni – lám, őt nem izgatta télen az ukrán-orosz gázvita, amennyi meleg kellett, az neki megvolt.
Aztán előkerül a két tűzkárosult: Mária és Zoltán, akiknek mindenük elégett, most már tényleg azt mondhatják, hogy semmijük sincs. Zoltán kőműves, ügyes kezű ember, úgyhogy mióta itt él társával az erdőben, csinosan összehozta az egyszerű lakhelyet. Az eredeti tákolt bódét felújították (közel 100 ezer forintért vásároltak faanyagot), a világítást is megoldották 12 voltos akkumulátorokkal. Szőnyeggel borították a padlót, s az volt a szokás, hogy ha jött valaki hozzájuk, akkor az ajtóban lehúzta a cipőt, ne sározza össze a szőnyeget.
Akkuról ment a plazmatévé, azt Zoltán apukájától kapták kölcsönbe karácsony táján, hogy addig is nézhessék, míg nem vesznek egy sajátot. Ki volt alakítva a konyha, a mosdó, két kályha is volt, hogy jó melegre be lehessen fűteni. Legutóbb egy kényelmes franciaágyat vettek, azon aludt a hajléktalan pár, s igazából ilyen komfortos körülmények között egyáltalán nem érezték annak magukat.
Bezzeg most, hogy a kényelmes lakhelyből csak néhány üszkös gerenda maradt. Mindenük odaveszett, s ráadásul kárbament a befektetett sok munka. Zoltánnak még a kőműves szerszámai is a tűz martalékává váltak, saját szerszám híján még dolgozni sem tud. Mária egészségi problémákkal küszködik, fullad, néha epilepsziás rohamok törnek rá, a drága inhaláló készüléke ottégett a tűzben. Semmi nem maradt a franciaágyból, odavesztek az orvosi papírok, a ruhák, a könyvek, a konyhai felszerelések, s minden, ami komfortossá tette ittlétüket a természet lágy ölén.
Na és a Suci cica. A Sashalmi piacon kapták az aranyos kiscicát, aki kicsit felnőve megoldotta legnagyobb gondjukat: kiirtotta a ház környékéről a patkányokat. Amikor elmentek otthonról, a cica a szobában aludt, és aligha valószínű, hogy ki tudott volna menekülni a lángokból. Mária és Zoltán könnyes szemmel beszélt kis társukról, aki dorombolásával megkönnyítette a fáradságos napokat is. Mindig várta őket, volt kihez hazajönni a munkából.
Ó, Istenem, de szerencsétlenek vagyunk – tört ki a sírás Máriából, de aztán erőt vesz magán, s meg tudjuk tárgyalni, hogy mi is történt, hogyan keletkezhetett ez a tűz. Hozzák rögtön a bizonyítékot, hogy itt gyújtogatás történt. A kismagnó ugyanis, mikor elmentek otthonról, a plazmatévé mellett állt, a tűzoltás után pedig a háztól mintegy tíz méterre, az erdőben egy fa tövéban találták meg, sértetlenül. Azt valakinek ki kellett onnan vinni, aztán valószínűleg ottfelejtette. Hogy még mi hiányozhat nem tudják, a ruhák közé rejtett 30 ezer forintjuk valószínűleg elveszett, de lehet, hogy elégett. Előkerül egy szétégett kézi fúrógép, fém borítása nem bírta ki a hőt, a deformált burkolat alól kilátszanak a rozsdás fogaskerekek, reve fut a nagyméretű csőfogó szárán is, kilágyult az acél a tűzben. A kerékpár első kereke teljesen szétégett, csak a küllők maradtak meg félig, a többi elolvadt. Üszkös romok és pusztulás mindenfelé.
Én nem tudom, miféle ember volt, aki ez csinálta, de legszívesebben rágyújtanám a ruháját – mondja indulatosan Kisvajda, de a többiek rászólnak, hogy ne beszéljen már ilyet. Szóba kerül rögtön a cigánytelepek ellen intézett több támadás, de abban is gyorsan megegyezünk, hogy itt ez szóba se jöhet. Zoltánról messziről látszik hogy egyáltalán nem cigány, s ha valaki gyújtogatni jött volna, Józsi házát is simán felgyújthatta volna, mert ő sem volt otthon. A legvalószínűbb, hogy egy betörő járt ott, s hogy a nyomokat eltüntesse, felgyújtotta a kis faházat.
A tűzeset híre a kerületi önkormányzathoz is eljutott, s arról kérdeztük Dr. Csomor Ervin alpolgármestert, hogy mire is számíthatnak a valóban hajléktalanná vált károsultak. Nos, megtudtuk, hogy a szociális iroda, a családsegítő, a vöröskereszt korábban is rendszeresen tartotta a kapcsolatot a családdal, akik mintegy 12 éve élnek háborítatlanul a sok-sok tulajdonos által birtokolt, gyakorlatilag gazdátlan területen. Akik ott jártak, megerősítették, hogy valóban egy igen rendes családról van szók, akik feltűnő tisztaságot tartottak – tényleg le kellett venni a cipőt annak, aki hozzájuk belépett. Mintegy tízezer forint rendkívüli segélyt kiutaltak nekik, az alpolgármester személyesen is meglátogatta őket, s megtudta, hogy kb. 100 ezer forint értékű faanyagból fel tudnák építeni újra a házat. Egyébként kerületi bejelentett lakcímmel is rendelkeznek, s így az önkormányzat a törvényes lehetőségeken belül megpróbál segíteni.
A magunk részéről ehhez annyit tennénk hozzá, hogy ha valakinek otthon van némi felesleges bontott faanyaga, nyílászárója, OSB táblája, szege, fóliája, szőnyege, ruhája, tegye be a kocsiba, s látogassa meg a természetben élőket egy alkalmas időpontban...
Ferenci Zoltán
|
