|
Ha egy magyar vásárló magyar termelésű terméket vásárol, akkor azzal egy honfitársa munkáját fizeti meg. Többségében, persze, mert ha ezt például egy multinál vásárolja, akkor a beszerzési ár és az ott dolgozók bére, a járulékok, költségek után maradó haszon vagy itthon marad, vagy nem – jellemzően inkább ez utóbbi történik. Külföldi előállítású termék esetén a kifizetett pénzből csekély hányad marad itthon, hiszen mind a beszerzés, mind a szállítás ellenértéke külföldre kerül, és ezáltal kikerül a nemzetgazdasági körforgásból.
Az elmélet szintjén el lehet azon gondolkodni, hogy minden magyar ember csak magyar árut vásárol, s ezáltal a munka pénzbeni ellenértéke a hazai piacon egy másik magyar ember munkájának ellenértékét fizeti meg. Így lenne zárt a rendszer, de ez nyilván lehetetlen egy globális világban. Egyensúlyi helyzet akkor lenne, ha ugyanannyi külföldi terméket vásárolnánk, mint amennyi terméket és szolgáltatást tőlünk is megvesznek a külföldiek. Ellenkező esetben az ország túlfogyaszt, amit hitelfelvétellel, inflációval ellentételez a nemzetközi gazdaság, és ennek árát valamennyien egységesen megfizetjük (valahol).
Az már a vég kezdete, ha a kiskereskedelemben egyre nagyobb teret uraló multik az azonos értékű hazai termék beszerzése helyett a vásárlók pénzét (az ország meghatározható mértékű pénzügyi erőforrásait) külföldre irányítják, miközben az előállított hazai termék megsemmisül. Ez számukra kicsivel több hasznot jelent, a nemzetgazdaság számára pedig sokkal nagyobb kárt. Már az is teljesen irracionális, hogy ez ellen közgazdasági szabályozókkal nem lehet állami szinten védekezni (mert ez sértené a globalizációs elveket), de azért valami védelem mégis létezik, ez pedig a vásárlói öntudat, a nemzeti érdek felismerése. Nagyon egyszerű közgazdasági összefüggésekről van szó, s még akkor is érdemes hazai terméket vásárolni, ha netán az egy kicsit drágább; a hazaival egyenértékű külföldit pedig dacosan ott kell hagyni a polcon, hadd rohadjon rá a szemérmetlen haszonleső multira (erre külföldön, nálunk sokkal fejlettebb országokban is bőven lehet példát találni).
A MAGOSZ kezdeményezése egy nagyon egyszerű, de igen praktikus közgazdasági alapelvet valósít meg – a magyar ember pénze a hazai termelést erősítse. Ennél bonyolultabb megoldásai is lehetnek ennek a helyzetnek, és jó hír a recesszióban, hogy megtermelt termék van dögivel, és felvevőpiac is van bőven.
Ferenci Zoltán
|
