A XVI. kerület díszpolgára Zuglóban is otthonra talált

Tóth Ilonka Árpádföldön született. 1951-ben érettségizett a Teleki Blanka Általános Leánygimnáziumban, ahol ő volt a DISZ-titkár. Ugyanebben az évben felvették az orvostudományi egyetemre. 1956 októberében a Szövetség utcai kórházban volt belgyógyászati gyakorlaton. Október 23-án diáktársaival együtt vett részt a tüntetésen. 25-én a rádió felhívására jelentkezett a Szövetség utcai kórházban. Mivel ott nem tudtak munkát adni számára, átirányították a Péterfy Sándor utcai kórházba. Itt bekapcsolódott a már intenzíven (a mai Cházár András utcában) működő Önkéntes Mentőszolgálat munkájába. November 1-jétől letartóztatásáig a Péterfy kisegítő részlegének a megbízott vezetője volt. A fegyveres harc befejeződése után bekapcsolódott a politikai ellenállásba: részt vett a röpcédulák, illetve az Élünk című illegális lap készítésében. A bírósági ítélet szerint 1956. november 18-án meggyilkoltak egy ismeretlen férfit, akit ÁVH-snak véltek. 1956. november 20-án tartóztatták le. Első fokon 1957. április 8-án gyilkosság és izgatás vádjával halálra ítélték. Ezt a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1957. június 20-án jogerőre emelte, miközben az elsőfokú ítélet minősítését izgatásról szervezkedésben való részvételre súlyosbította. Június 26-án kivégezték.

Tóth Ilonkáról évtizedeken át nem, vagy csak titokban lehetett beszélni. A hatalom attól félt ugyanis, hogy akik beszélnének róla, azoknak lenne is mondanivalója. Többek között az, hogy Tóth Ilona ártatlan volt. A fiatal törékeny diáklány ugyanis képtelen lett volna saját kezével egy erős férfit megölni. A Tóth Ilona-pernek azonban nem csak a fiatal orvostanhallgató volt az egyetlen áldozata. Vele együtt azokat az embereket is kivégezték, akik mellette tanúskodhattak volna. 1989-ben, amikor a kommunizmus áldozatainak jeltelen sírjait feltárták, és a halottakat méltó helyre, a 301-es parcellába temették, Tóth Ilonka is méltó kegyhelyet kapott.

A hozzátartozói és a barátai azonban a rendszerváltást követően hiába kezdeményezték a per újrafelvételét, ezt mindig azzal az indokkal utasították el, hogy nincs elég bizonyíték a tárgyalás megismétlésére. Az Orbán-kormányban Dávid Ibolya, az MDF elnöke volt az igazságügy miniszter. Az akkor még a Fidesszel is lojális politikus 2001-ben saját hatáskörében semmisnek nyilvánította a Tóth Ilona ügyében 1957-ben meghozott ítéletet. Felemás döntés volt ez, mert azokat, akik hittek Tóth Ilonka ártatlanságában, azokat megnyugtatta, de ugyanakkor azokat a politikai hangokat is felerősítette, amelyek továbbra is a bűnösségét próbálták hangsúlyozni. Erre jó példa volt az a XVI. kerületi képviselő-ülés, ahol egy képviselő Tóth Ilonkát egyenesen „gyilkosnak” nevezte. A mártírhalált halt orvostanhallgató tehát a teljes igazságot még nem kaphatta meg, de az elmúlt évtizedben azért egyre több mindent visszakapott az élettől.

2001-ben a már említett Dávid Ibolya a SOTE udvarán felavatta az első magyarországi Tóth Ilonka-szobrot. Nem sokkal később a szülőföldjén, a XVI. kerületben posztumusz díszpolgárrá választották. Majd az árpádföldi otthonától nem messze egy teret neveztek el róla, ahol a SOTE udvarán elhelyezett szobor másolatát is felállították. Ennél a szobornál minden esztendőben megemlékezéseket tartanak.

Az 1956-os forradalom 50. évfordulója kapcsán ismét felerősödtek a Tóth Ilonka ártatlanságát bizonyító hangok, ám azokat a 2006-os utcai zavargások elnyomták. A volt iskolatársak, illetve az ismerősök azonban továbbra sem kívántak belenyugodni a Tóth Ilonka halálának tisztázatlanságába. A XVI. kerületben a februári disznóvágás volt az első olyan nyilvános esemény, ahol az újabb kerületi Tóth Ilonka Emlékhely kialakításához adakozhattak az emberek. A tervek szerint a szülőházát hoznák majd rendbe, és abból egy méltó emlékhelyet alakítanának ki.

A XVI. kerületi események mellett azonban 2010. februárjában egy másik városrészben is rendhagyó eseménynek lehettek tanúi a Tóth Ilonka ártatlanságában hívő emberek. Február 24-én a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emléknapja alkalmából a meggyilkolt medika volt iskolájában, a Teleki Blanka Gimnáziumban is Tóth Ilonka-emléktáblát avattak. Az esemény mindenképpen meglepő volt egy olyan kerületben, amelyet a rendszerváltás óta folyamatosan a baloldali többség vezetett. Olyannyira, hogy erre már Kovács Péter XVI. kerületi polgármester is felkapta a fejét. Sőt, nem csak felkapta, hanem kíváncsi is lett az eseményre, melyre a sok dolga közepette személyesen látogatott el. A XVI. kerület országgyűlési képviselőjelöltje azonban nem verte nagydobra látogatását, az emléktábla-avatáson való részvétele nem a kampány része volt. Nem kísérték fotósok, mi magunk is csak véletlenül fedeztük őt fel a közönség sorai között. Kérdésünkre azonban elmondta, hogy személyes meggyőződése késztette őt arra, hogy a XVI. kerület leghányattatottabb sorsú díszpolgárának emléke előtt személyes részvételével is adózzon.

Kovács Péter polgármester megnyugodva tapasztalhatta, hogy a Telekiben sokan (bár még mindig nem elegen) vettek részt az emléktábla-avatáson. Azt is megnyugodva tapasztalhatta, hogy Zugló polgármestere, dr. Weinek Leonárd, aki 2006-ban az SzDSz színeiben nyerte meg a választást, s bár sokáig a liberális párt legnagyobb adujának számított, ma már párton kívüliként tudja csak megvalósítani politikai elképzeléseit, szintén elfogadta a szervezők meghívását. Mellette a táblaavatón részt vett még az egykor MSZP-s, ma már a megfoghatatlan MSZDP-t képviselő alpolgármestere, Szücs István is. Az előbbi politikus a táblaavató ünnepségen beszédet is mondott, bár a mondandójában egyszer sem hangzott el, hogy Tóth Ilonka szerinte is ártatlan volt, ugyanakkor a szervezők kérésére saját kezűleg leplezte le a táblát. Nem mondtak beszédet, ugyanakkor a személyes jelenlétükkel demonstráltak az egykori Erzsébet Nőiskola, majd 1949-től Teleki Blanka Gimnázium növendékei. A ma már nagymamakorú hölgyeknek mind a mai napig elcsuklik a hangja, ha a tragikus sorsú osztálytársuk neve szóba kerül.

2010. február 24-e történelmi dátum Zugló életében. Attól a naptól kezdve ugyanis a kerület egy olyan 56-os emlékhellyel gazdagodott, ahol az elkövetkező években méltó módon lehet majd emlékezni a forradalom dicső napjaira, és az azért drágán, az életükkel fizető áldozatokra. Ez pedig 53 évvel a kivégzésük után is nagy eredménynek számít. (S)